Főoldal

Nagy Andrea Nárcisznak hívnak és Székesfehérváron élek.

  • Az angol nyelvet Leedsben, Londonban és New Yorkban tanultam,

  • majd 2003-ban Pécsett szereztem főiskolai diplomát, később TEFL/TESOL nemzetközi nyelvtanár képesítést kaptam.

  • 2003 óta folyamatosan tanítok minden korosztálynak az alapfoktól a felsőfokú szintig

    (az összes akkreditált nyelvvizsgára felkészítek). Szaknyelv oktatását és nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítést (Kitex, Zöldúti, Business, IELTS, Cambridge) is vállalok. Az óráim a szükségeidnek megfelelően személyre szabottak és különböző készségekre fókuszálnak, mint az élő beszéd, a hallás utáni szövegértés vagy az olvasáskészség. Mind attól függ, hogy Neked mire van szükséged. Legfontosabb, hogy az óráim nem unalmasak, amelyekhez az életből vett szituációkat, vizuális segédanyagokat és játékos elemeket használok. Még a nyelvtant is vizuálisan tudjuk megtanulni és gyakorolni.

Bővebben

Személyre szabva

Nálam személyre szabottan tudsz előre haladni a saját tempódnak megfelelően.

Állandó motiváció

Arra foglak motiválni Téged, hogy megtaláljuk azokat a területeket, ahol gyengeség mutatkozik és felzárkóztassuk azokat az erősségeidhez.

Nincs anyagköltség

A nyelvtanuláshoz szükséges anyagot nem kell feltétlenül megvásárolnod, mivel mindent biztosítok Neked amire szükséged lehet.

Angol órák

Magabiztos megszólalás, folyékony beszéd, választékos kifejezésmód - ezt kínálom most neked személyes, vagy skype órák keretében, a létező leghatékonyabb tanulási módszereket alkalmazva. A közös munka során minden szükséges segédanyagot biztosítok neked és arról is gondoskodom, hogy soha ne fogyjon el a motivációd :)

Hány perces egy óra?
Választhatsz 45, 60 és 90 perces órák közül, melyek ára az időtartammal arányosan változik.
Hol történik a képzés?
Székesfehérváron, vagy online.
Miért érdemes hozzám járnod?
A a befizetésedről számlát kapsz; kezdőtől a felsőfokig tudlak tanítani; az íráskészséget, hallott és írott szövegértést, valamint a beszédkészséget egyaránt fejlesztjük; minden Magyarországon elérhető nyelvvizsgára, valamint közép és emelt szintű érettségire is fel tudlak készíteni.
Mit kapsz még az óra keretében?
Ingyenesen használhatsz tankönyveket, rövidített olvasmányokat, és egyéb tanulást segítő eszközöket; ingyenesen használhatsz nyelvvizsga felkészítő könyveket; ingyenesen hozzáférhetsz hanganyagokhoz; ingyenesen kijavítom a leveledet, fogalmazásodat és egyéb irományodat; ingyenes parkolás a ház előtt és van tömegközlekedés; ingyen tea, kávé, víz.

Az első alkalom egy ingyenes felmérés és konzultáció.

Árak

  1. Általános angol órák középfokig.

    Általános angol oktatás kezdőtől középfokú szintig. Érettségire, középfokú nyelvvizsgára való felkészítés, iskolásoknak korrepetálás.

    60 perc   45 perc
    6 000 Ft    5.000Ft
     
  2. Szaknyelvi/felsőfokú vizsgára való felkészítés.

    Idegenforgalmi, pénzügyi, gazdasági vagy üzleti nyelvvizsgára való felkészítés.

    60 perc
    7.000 Ft
     
  3. Nyelvi coaching

    Nyelvi coaching azoknak, akik elakadtak a nyelvtanulásban és segítség kell a továbblépéshez.

    60 perc
    8.000 Ft 
     
  4. Céges oktatás

    Céges egyéni és csoportos oktatás is vállalok.

    60 perc
    5.000 Ft - 7.000 Ft
    Az ár függ a tanítandó szinttől,
    a csoport nagyságától és a kért órák számától.

Ti mondtátok

Szia!

 

Ne haragudj, de csak most jutottam el oda, hogy küldjek visszajelzést!

 

Nagyon tetszettek az angol órák. Beszédcentrikus volt a tréning, ami nagyon jó volt, mert arra volt szükségem.

Mindig változatos feladatokkal tartotta fenn az érdeklődést és végre sikerült valakinek úgy elmagyarázni a nyelvtant, hogy megértsem és utána kellő ideig gyakoroltuk is.

Sikerült elérni, hogy már bátran szólalok meg angol nyelven.

 

Köszi!

Lackó

Szia Andi!

 

Elnézést kérek, hogy csak most válaszolok. De ami késik, nem múlik 

Nagyon élveztem az óráidat, sokat tanultam tőled.

Tetszett, hogy temérdek oktatási  anyaggal, minden alkalomra felkészülten érkeztél, és nagyon változatos módszereket mutattál meg nekünk, hogy a szókincsünket és a nyelvtanunkat fejlesszük.

 

Most úgy alakul a helyzetem, hogy a németet kell gyakorolnom, ezért nem is jelentkeztem  folytatásra.

 

Remélem nálad minden ok!

Kívánok minden jót!

 

üdv

Enikő

 

A szintemnek megfelelő tananyag kiválasztása utána, változatos kiegészítő feladatokkal haladtunk előre az úton, fókuszba helyezve a fejlesztésre váró területet.

Az órákon hasznos tippeket kaptam, új, színes, fejlesztési felületekkel ismerkedtem meg. Óráról órára éreztem a fejlődést, s vártam a következő alkalmat!

 

Szép napot!

Dalma

Óráin mindig oldotta a kezdeti idegességet és nyelvtanulástól való félelemet. Jó hangulatban teltek az órák, nem féltünk hibázni, támogató hozzáállása miatt, bátran használhattuk a nyelvet, kijavított és a fejlődés felé terelt bennünket (céges tanfolyam)

 

Ha kedvet kapnék a magánórák vételéhez biztosan Téged keresnélek meg!

 

Szép napot kívánok!

Bogi

Tetszett az órák tematikája és a tartalom rendszeressége.

Mindig volt házi feladat - írásbeli. És a következő órán ezeket mindig átnéztük. Így rá voltunk kényszerítve, hogy megcsináljuk és lehetőség volt a visszacsekkolásra, tisztázó megbeszélésre.

 

Az új szavakkal a mondatalkotós feladatok is érdekesek voltak.

 

A nyelvtan mindig érthetően el lett magyarázva. Gyakran voltak rendhagyó, érdekes feladatok.

 

Összességében jó kis angol órák voltak ezek.

 

Üdvözlettel.Kati

A pandémia után kerestük meg Andit, mert akkor döbbentünk rá, hogy a gyerekünk egy angol órán jó ha 3 mondatot beszél. Azt kértük Tőle, hogy gyakorolják a tanaagyagot, magyarázza el a nyelvtant rendesen,  gyakoroltassa be vele, készítse fel a dolgozatokra.

Emlékszem az első órán, a kérdésekre a yes és a no válaszok voltak döntő többségben.

Most ott tartunk, hogy beszélgetnek, éppen milyen témát hoz Andi 

Ebben az évben, 6. osztály végén, az iskolában egy vizsgát tettek a gyerekek, hogy felmérjék őket, éppen hol tartanak. Természetesen mind az írásbeli, mind a szóbeli 5-ös jegyet érdemelt.

Köszönjük!

 

Zsuzsa and Emma

Nagyon hasznosnak és hatékonynak tartom ezeket a külön órákat, érzem magamon a fejlődést. Szeretem a tananyagokat, amiken végigmegyünk, érdekes és hasznos témákat tartalmaz. Van benne listening, szavak tanulása, nyelvtan, writing készítése, szövegértés, szóval minden, ami segítségével fejlődni lehet. Szeretem, hogy mindig van házi feladat is, ez fontos a fejlődés szempontjából. Andival nemcsak mint tanárral, hanem mint magánemberrel is szívesen töltöm el ezeket az órákat, jókat tudunk beszélgetni egyéb témákról is. Rugalmasan tudjuk alakítani az órákat, ha esetleg közbejön valami. Bármilyen célod is legyen az angollal, csak ajánlani tudom.

Régóta terveztem az angol nyelvtanulást, mert úgy gondolom, hogy a mindennapi élethez és az utazásokhoz elengedhetetlenül fontos lett és persze a munkához is jól jön. Andi nagyszerűen megtalálta, hogy mire van pontosan szükségem. Személyre szabott, főleg szókincsbővítésre alapuló óráink mindig jó hangulatban telnek és külön köszönet a rugalmas időpontokért. Mindenkinek ajánlom, mert hatalmas, gyakorlati tapasztalatával mindenkiből kihozza a maximumot.

 

 

Andrea a diploma megszerzéséhez szükséges szakmai nyelvvizsgára készített fel. Segítségével rövid idő alatt sikeres nyelvvizsgát tudtam tenni. Andrea nagyon kedves segítőkész, hatalmas tudású tanár. Az órák mindig jó hangulatban teltek, a tananyagot személyre szabottan gyakoroltuk. Az időpontokkal kapcsolatban is mindig rugalmas volt. Mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom a vele való közös munkát, legyen szó bármilyen kihívásról is a nyelvtanulás területén.

Andrea B2-es nyelvvizsgára készített fel, amit a segítségével sikerült is teljesítenem Az anyaggal személyre szabottan haladtunk, sokat segített a felkészülésben, hogy odafigyelt a beszédkészség gyakorlására, illetve vizsga előtt rengeteg gyakoroló feladatot is megoldottunk. Köszönöm szépen a felkészítést!

Facebookon találtam rá Nagy Andrea Nárciszra, kimondottan angoltanárt keresve. Az online órák nagyon változatosak voltak és érdekesek, jó hangulatban teltek. Rugalmas volt az időbeosztás. Az órák után sikeres nyelvvizsgát tudtam tenni.

 

11. osztályos tanulóként az egyetemi jelentkezéshez és a minél több felvételi pont megszerzéséhez volt szükségem nyelvvizsgára. Anyukám egyik barátnője ajánlotta a tanárnőt, aki nagy örömmel fogadott. Nagyon rugalmas keretek között, iskola mellett is tudtunk gyakorolni. Nem is kell mondanom hogy sikeres lett , magas százalékkal. Ez úton is szeretném megköszönni!!

 

A diplomám megszerzéséhez szükségem volt a középfokú nyelvvizsgám mellett egy szakmai angol nyelvvizsgára is. A vizsgára való felkészüléshez a Tanárnő segítségét kértem. A Szakdolgozat készítése, a munka és egyéb teendők mellett nem túl sok időm maradt a felkészülésre.  A Tanárnőnek köszönhetően sikerült annyira tematikusan és lényegre törően gyakorolni mind az írásbeli feladatokat, mind a szóbeli tételeket és szituációkat, hogy első nekifutásra sikeres nyelvvizsgát tettem. Mindenkinek szívből ajánlom a munkáját, én igazán hálás vagyok a segítségéért.

Andit céges nyelvtanfolyam keretei között ismertem meg , mindig sok problémám volt a nyelvtannal ezért nem is haladtam úgy a nyelvtanulással mint szerettem volna és nem is mertem megszólalni.

Személyre szabottan a saját ütememben haladtunk az órákon és kellő részletességgel magyarázta el a nyelvtani részeket.

Andival sikerült helyre tennem a nyelvtani alapokat és már magabiztosabban használom a megszerzet nyelvtudásom.”

 

Számomra a nyelvtanulás olyan, mint megmászni egy hatalmas hegyet. Lépésről lépésre tudok csak haladni, és nem biztos, hogy valaha is felérek a csúcsra. Az angol nyelv esetében különösen így érzem. Ebben a reménytelenségben találtam meg Andit többszörös újrakezdés után, aki türelmével, nagy tudásával, remek pedagógiai érzékkel és megfelelő segédanyagokkal húzott magával. Még most sem barátkoztam meg teljesen az angollal, de kezd otthonossá válni számomra a használata a hétköznapi életben, a tesztjeim is egyre jobban sikerülnek. Az álmom egy felsőfokú nyelvvizsga letétele, úgy érzem, realizálódik az elérhetősége. Ha más is ilyen babérokra törne, bátran ajánlom Andit segítőtársnak.

Andival kifejezetten a Gazdálkodó nyelvvizsgára készültünk. Megadta nekem azt az alap szókincset amivel egy szakmai vizsgán rendelkezni ajánlott. Diszlexiás vagyok így az anyanyelvem elsajátítása is nehézséget okozott a kezdetekben. Nagyon sokat beszélgettünk, amik alatt kiderült, hogy milyen hiányosságaim vannak a nyelvtan terén és azokat tudtuk együtt orvosolni. A saját ütememben haladtunk, a saját képességeimhez mérten. Az eddigi legpozitívabb találkozásom volt az angol nyelvvel!

Sikerült az emelt érettségi 62%-os eredményt értem el összesen, így megkaptam a nyelvvizsgát is. Valószínüleg a szóbeli nagyon jól sikerülhetett ha még így is meg lett az 5-ös. Nagyon örülök mivel elértem a kitűzött célt. Köszönök mindent, az órákon mindig jól éreztem, változatosak voltak. Mindemellett köszönöm, hogy megismerhettelek. 

Andit egy internetes platformon találtam meg, amikor sürgősen keresnem kellett egy angol nyelvtanárt. Sajnos órára nem tudtam elmenni hozzá, így Skype-on tartottuk az órákat. Előnyként kiemelném az óra díjat, ami számomra nagyon kedvező volt. Emellett mindig a saját tempómban haladtunk, rengeteg segítséget és gyakorló feladatot kaptam, ami kellően felkészített a középfokú komplex angol nyelvvizsgámra. Ha csak egy kis segítség kell, vagy teljes felkészítésre van szükséged bátran tudom ajánlani!

Több éve tanulok angolt, de sajnos az iskolában nincs nagyon idő arra, hogy a szaktanár külön foglalkozzon egy-egy tanulóval, éppen ezért kerestünk külön angol tanárt, hogy magabiztosabban mehessek vizsgázni. A tanárnővel volt időnk szinte az összes topic-ot át beszélni, ami rengeteget segített a beszédkészségem javításában, illetve nyelvtani hibáim korrigálásában. Az új kifejezések és szavak megtanulása mellett, sok szövegértéses feladatot oldottunk meg. Listeningeztünk minden órán, volt mikor nehezebbet, volt mikor könnyebbet hallgattam ezzel is láttuk, hogy mik, azok, amiket többször kell gyakorolnom. Rendkívül hasznosnak éreztem azt az időt, amit a tanárnő óráin töltöttem. :)  

Szerintem sokat segítettek a felkészülésben a különórák, mert így azt is tudtam gyakorolni, ami a nyelvvizsgára kell és nem csak az általános dolgokat amiket például az iskolában tanítanak. Nekem különösen nagy előnyt jelentett, hogy nem a belvárosba kellett bemennem, hanem itt maroshegyen tudtam különórákat venni. 

Köszönöm a sok segítséget.  

Nekem sokat segítettél az önbizalmam növelésében, hogy merjek beszélni, így ezáltal jó legyen a szóbeli vizsgám. Tisztáztuk a nyelvtant, ami szintén sokat segített, és rengeteg gyakoroló feladatot oldottunk meg. Bármikor amikor nem értettem valamit te türelmesen elmagyaráztad.

Kedves Andi! Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen profin foglalkozol Danival. Szeptember óta jár hozzád, mostanra érett be a sok foglalkozás eredménye. Az 5-ös dolgozatok és a tanárnője szóbeli dicsérete igazolja, hogy sokat köszönhetünk Neked! Marianna